Azonban nem az egyetem az, melyről most szólni kívánok, kedves olvasó, mert az csupán helyt adott a világ legnagyobb kacsakeltetőjének: Egy hatalmas, kék színbe öltözött, pompás épületnek, mely körül mindig zöldelt a fű, csicseregtek a madarak, s őzikék, győzikék, mindenféle színű, fajú és évjáratú bárányok, meg persze sárga szöcskék ugrabugráltak napestig.
Az idők során rengeteg mendemonda kelt szárnyra erről a különös, felül-inkább-sün, alul-inkább-nem épületről, melyet mindenki csak Schönherz néven emlegetett. Az ország népei ismerték, tisztelték, és félték ezt a nevet, mivel fogalmuk sem volt róla, hogy mi zajlik a hatalmas óriás bendőjében. Pedig valójában teljesen magától érthetődő volt: Kacsakeltetés magasfokon.
Már maga az a tény is e mellett az állítás mellett szól, hogy ha emberfia próbált belépni a szigorúan őrzött létesítménybe, forgóvillákkal, lengőajtóval, takarítónénikkel, és nem utolsósorban magával a Portással kellett megküzdenie, ugyanakkor egy kacsa bármikor, minden gond nélkül besétálhatott a hatalmas ajtókon, még annyit sem kellett mondania, hogy "Fourier-sor!", csupán elég volt, ha felmutatta íriszét.
A goliát méretű(sőt!) Schönherznek azonban volt még egy érdekes tulajdonsága: Bár rengetegen, több ezren nevelkedtek benne, mégsem tudta senki magáról, hogy valójában kacsa, egészen...
Egészen az Úr 2006. esztendejéig... Ekkor történt ugyanis, hogy egy fiatal, hápogó társaság - mely tagjainak hátsó fertályán még ott csüngött a tojáshéj - ráeszmélt a valóságra: "Háp-ci..." - tüsszentett egyikük, s a körülötte ülő, nokedlizabáló népség pillanatok alatt eljutott egy még magasabb szintre: (háp!)
Próbálták terjeszteni az igét, saját vallást, közösséget alapítottak, melyet elneveztek TaVIKacsának, felépítettek egy varázslatosan szép... öhm... Autonóm közösséget... De csak nem hitt nekik senki: Az emberek fel voltak háborodva: "Én Tehénke vagyok!" mondta az egyik. "Azé ez má mindennek a teteje!" hápogta egy másik... "Hát, határeset... Én speciel simán tudom, hogy leginkább főttnyúlnak mennék el..." - triplázott a harmadik...
Nem sokkal később mindenkinek feltűnt a fura társaság, az történt ugyanis, hogy úgy döntöttek, indulnak a nokedlival telepakolt qpáért - ugyeugye, kedves olvasó, már ez is gyanús. Mertugyebár, ahhoz, hogy valakinek szüksége legyen egy nokedlival megtöltött kupára, percenként harminchárom szárnycsapást kell végeznie. Ugyanakkor - teszem fel a logikus kérdést - hol van van szárnya egy n csúcsú, síkbarajzolható tehénkének?! Vagy egy NYÚLNAK?!?!?!?!!?!? Felháborító...
Nos, ott tartottunk, hogy hőseink, a magukat TaVIKacsának nevező kis csapat elindult a qpáért, és szorgosan gyűjtögették a pontokat. Rengeteg megpróbáltatás és szenvedés után - nem törődve a többi csapat gonoszkodásaival - "Rútak vagytok, és skizzók, ha azt hiszitek, hogy kacsából vagytok!" kántálták sokszor, de a kis csőrösöket nem érdekelte. Ők hittek magukban, és valóban: Úgy tűnt, a csapat szárnyalt, rengeteg pontot gyűjtöttek és végül előkelő helyen végeztek: Olyannyira, hogy megkapták az SCH Qpa kistestvérét: elSCHönherzet nyertek!
Ezzel sikerült kivívniuk az összes többi állatnevű-éskevésbéállatnevű csapat tiszteletét kivívni, s hamar hetedhét országra szóló hírnévre tettek szert...
A történetnek azonban még koránt sincs vége: A TaVIKacsa elhatározta, hogy IDÉN... VÉGRE... MEGMUTATJA... HOGY... ITT... MINDENKI... KACSA...! És talán hisznek is neki!
